Peter Shaffer nyomán
vakbaráttá átírta és rendezte
Almási-Tóth András

Peter Shaffer angol drámaíró vígjátéka (Black comedy) a társulat fényben játszódó darabja.
A történet szerint a szereplők egy áramszünet miatt semmit sem látnak, a közönség viszont láthatja őket. Az egész előadás egy őrült este története. Brindsley, a nincstelen szobrász számára kiemelkedő nap a mai: este jön egy milliomos megnézni a szobrait, és esetleg vásárolni is, továbbá épp erre az alkalomra időzítve jön a fiú barátnőjének édesapja, megnézni leánya jövendőbelijét. Minden elő van készítve, a szomszéd épp nyaral, hát a fiatalok átlopják a bútorait, hogy kedvezőbb színben tűnjenek fel az apuka előtt. Hirtelen azonban kimegy a villany: minden a feje tetejére áll. Betoppan a fent lakó vénlány, váratlanul hazaérkezik a szomszéd (a bútorokat vissza kell lopni), megjön az apuka, sőt, Brindsley előző barátnője is betopppan. A mulatságos helyzetek abból adódnak, hogy senki nem lát semmit. A Vakrepülés előadása mindezen még csavar egyet: nemlátók játsszák a nem látó látókat. Talán furcsa ez a csavar, de éppolyan, mint amikor látók játszanak vakokat: egymás megismeréséhez, a toleranciához vezető út. A társulat tagjai számára a színészi gyakorlat képességfejlesztő, személyiségformáló tréning is egyben, a mozgás- és beszédkoordinációra, az önbizalomra, a társas érintkezésre kedvezően hat. Távol áll tőlünk, hogy abból csináljunk kuriózumot, hogy vakok játszanak a színpadon: előadásainkkal épp a különbséget szeretnénk elmosni, felhívni a figyelmet arra, hogy a társulat tagjai ugyanolyan emberek, csupán máshogy érzékelnek bizonyos dolgokat. Ez a “máshogy érzékelés” azonban az előadóművészet terén különleges minőségeket hozhat létre, azt szeretnénk, ha emiatt lennének előadásaink kuriózumok, és nem valamiféle szociális-humánus szentimentalizmus miatt.

A kortárs színház mostanában fedezte fel a kevés fizikai cselekvéssel járó, a színész belső koncentrációjára építő előadásokat, a Black comedy-vel a társulat éppen ebbe az irányba indul el.