Balage: Vakrepülés Színjátszó Egyesület: A varázskert örökösei
„Szájadat betedd, – S nyisd ki füledet, – Nyisd ki ezt a kis kaput, – Majd meglátod, hogy mi fut – Rajta át fejedbe… – Petőfi Sándor: Arany Lacinak”
Petőfi Sándor versével ellentétben ennél a darabnál nem a szánkat, hanem a szemünket kell becsukni. De amennyiben nyitva hagyjuk, úgy sem fogunk látni semmit, ugyanis a darab egyik érdekessége, hogy teljes sötétségben játszódik. Cserébe az ember többi érzékszervét aknázza ki az előadás…
A társulat egy mesevilágba kalauzol el minket. Egy olyan varázslatos helyre, ahol a tündérek és a manók egymás társaságában élnek. Egy olyan helyre, ahol ismerik az embereket is, de azoktól teljesen elszeparálva élik mindennapjaikat. A darab kezdetén hatalmas vihar hangjai hallatszódnak körös-körül mindenütt. Majd két tündér kétségbeesett kiabálására kapja fel a fülét a hallgató. Egyikük a szelek úrhölgye, másikuk a földért felelős. Egy hatalmas félreértés folytán mindketten elveszítik az összes erejüket. Szerencsére egyik szolgálójuk éppen ekkor érkezik meg Jázmin, a harmadik nővér kereséséből. Kiderül, hogy a legkisebb húg az emberek közé keveredett, és ott hozzáment Álmon királyhoz. Mindenesetre a szolgálónak sikerült rátalálnia egy varázsgyökérre, viszont annak a földből való kiszedéséhez szükség volt további segítségre. Itt jön a képbe a közönség, manók formájában.
Mert bizony, a közönség interaktív részese a darabnak. Meglepődve észleltük, amint a sötétben a szolgálólány egy madzagot nyom a kezünkbe, hogy segítsünk kihúzni azt a bizonyos növényt. És mint a mesében, mindenki izomból nekifeszült a feladatnak. Akik az első sorban ültek, azok a „varázsfonalat”, a mögöttük ülők pedig az előttük lévőket húzták, és végül a gyökér a felszínre került. Egy gyors varázsfőzet készítés, és a nővérek újra csúcsformába lendültek. Aztán irány a hugica kimentése.
Hogy a közönségből még a legkisebbeknek se legyen egyetlen rossz szavuk se, ezért a színdarab alatt a manóknak, azaz a hallgatóknak is részt kellett venni a mentőakcióban, körbejárva az egész birodalmat. A varázskert örökösei egy játékos mese tele illattal, interaktivitással, dübörgéssel. Ez egy olyan darab, ahol ha reng a föld, az a közönség alatt is reng. Ahol ha illatoznak a virágok, akkor annak illata beteríti az egész nézőteret. Ahol a hangok egyedülállóan körülvesznek, és ahol a tündérek kedvességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a manó-közönség a segítségéért még egy-egy aszalt barackot is kap a kezébe. Itt nincsenek székek, helyette felcsatolható ülőpárnák vannak, hogy amikor fel kell kelni, akkor ne hagyjon el senki semmit.
Így vedd fel az ülőpárnádat…
Itt nincsenek unalmas pillanatok és unatkozó gyerekek, hiszen még a legkisebbek is csendben, vagy épp nevetve élvezték végig az előadást. És hogy mire fel ez a misztikus sötétség? Arra csak a produkció végén felgyulladó fények adnak megvilágosodást…
Egy életre szóló élményt nyújtott ez a szerelemmel és kalanddal telített, rendhagyó színdarab. Éppen ezért ajánlom ezt a nagyszerű előadás, minden gyereknek, kisgyerekes családnak, illetve gyerekes felfogású felnőttnek.
Forrás: tollal.hu