Tivadar Székesfehérvárról küldött levele 2005 december 8.
Láttam a december 3-i előadásotokat ami nagyon megragadott.
Mivel az emlékkönyvbe nem jegyeztem semmit. így e levél útján osztom meg veletek az érzéseimet.
16:45-kor még csak lézengtek az érdeklődők. Gondoltam, hogy tízen csak azért csak leszünk. Ez abban a
helyzetben elég optimistának tűnt. A felszólításra mi is elhelyezkedtünk az „autóbuszban”. Bal oldalon
a székesfehérvári Prospero Színkör rendezője, jobb oldalamon pedig a fiam.
Nicsak-nicsak! Lassan itt az indulás időpontja és a busz kezd megtelni utasokkal.
Az izgalom egyre fokozódott bennünk. bizony-bizony úgy látom jó helyre jöttünk, csupa sok jó ember!
Ekkor jelent meg Laci, a maga megnyerő modorával és egyéni stílusával. Ügyes! Mindenki bekapcsolja a
biztonsági övét és kikapcsolja a mobiltelefonját. Mert ugyebár ez tényleg nagy mértékben veszélyeztette
volna az utazás biztonságát… Aztán elsötétedett minden… azaz csak majdnem, mert ennél a jelenetnél kezdett el Laci Jedi lovagot játszani a lézerkardjával… akarom mondani a mikrofonjával.
Ne haragudj Laci, a világért sem szerettelek/szeretnélek megbántani!
Ez csak olyan bisztonsági észrevétel volt. Mint ahogy az is, hogy az ajtó és a padló közti rés
el volt fedve, köszönet érte a rendezőiteknek!
Egy szó mint száz, szívesen utazok olyan buszon, ahol Laci az idegenvezető.
Tökéletes színpadi teljesítmény!
Az a rész különösen tetszett, amikor a kavicsokat kellett szétosztani. Laci így szólt:
„Dobálni nem ér! Úgy én is tudtam volna! Mintha Galla Miklós lépett volna elő.
Ugyan az a hanglejtés és kedvesség!
Kettő dolog volt az előadás alatt zavart egy kicsit, az egyik az, amikor Péter fent volt a
Meteroráknál és a háttérben csiviteltek a madarak. Lehet, hogy én voltam túl sokat Horvátországban
és Görögországban, de nekem ez hamis volt. Én ilyet erdőben sokat hallottam, de ott délen nem
igazán. Csak kabócákat. De azt veszettül égész nap!
Sőt még éjszaka is! Továbbá a Meteoráról nem lehet látni a tengert, mivel az a tengerpartról
jóval messzebb van a kontinens belsejében. Én ezeket nem tudtam elképzelni…
Na de visszatérek a színészi teljesítményre. De nem is.
Azt hiszem rosszul fogalmaztam. Visszatérek arra, hogy mit hozott ki belőlem ez játék.
Péternek döbbenetes orgánuma szintén nagy erőssége a darabnak.
Ahogy bemutatod, hogy mi is dúl a szereplő lelkében nagyon magával ragadó. „Jészosz Krisztosz!”
Nagyon állat!
Milyen kellemes hangja van a „görög lánynak”! Akárcsak Ritának.
A meglepetés akkor ért, amikor láttam, hogy a színpad mellett ülő szép kékszemű lány tulajdonképpen
az előadás egyik főszereplője, Rita. Rita! Tényleg nagyon szép a szemed!
Elnézést, hogy nem emelek mindenkit egyenként ki.
Szóval az utazásom nagyon jól sikerült, hála Nektek!
Milyen szép volt a búcsúzás. Nagyon jó ötlet, akárki találta ki! Egyenként meggyújtottátok a
gyertyáitokat, majd egy-egy mondattal elbúcsúztatok. Fantasztikus volt és megható.
Képzeljétek el milyen érdekes! Mikor a villanyt felkapcsolták, úgy éreztem mintha összeszűkült volna a tér.
Nem az ugrott be, hogy újra látok, hanem az, hogy összement a tér körülöttem…
Köszönöm Nektek ezt a fantasztikus utazást
Jó, hogy vagytok és hogy ilyenek vagytok!
További sikeres előadást és boldogságot kívánok Mindegyikőtőnek!
UI:
Amikor elhagytuk az előadótermet, akkor jutott eszembe, Én tulajdonképpen nem egy szabványos
előadáson voltam., ahol a végén tapsol az ember a nézőtéren aztán hazamegy. Hát nem!
Itt egy kicsit másról volt szó! Biztosan jól esett volna Nekünk egypár jó szó, kézfogás.
Ez akkor sajnos elmaradt. Egy kicsit ezért írtam e levelem.
Na de majd legközelebb!
Addig is
Nagy ölelés!
Tivadar
2005 december 8. Székesfehérvár